Kérjük válassz milyen tartalmakat szeretnél látni!

Tudtad, hogy már az ókori egyiptomiak is szabályozták a fogakat?

Rövid blog sorozatunkban a fogszabályozás kialakulásának történetét és azon belül bővebben a láthatatlan fogszabályozást szeretnénk bemutatni nektek.

A fogszabályozás szó hallatán sokakban az merül fel, hogy ez egy új keletű dolog, pedig ez nem igaz. A fogászaton belül a fogszabályozás az egyik legősibb ágazat. A láthatatlan fogszabályozással is ugyan ez a helyzet, azt hihetnénk, hogy ez egy XI. századi technika, pedig a sínes fogszabályozás kezdete sokkal régebre nyúlik vissza, de erről majd később bővebben olvashattok.

Kezdjük is az elején már a Neandervölgyi ősemberek tanulmányozása során is találtak torlódott fogakat, szóval a probléma nem új keletű, hanem mindig is jelenvolt, csak még nem tudták ezt megfelelően kezelni.

A neandervölgyiekkel ellentétben az ókori egyiptomiakat már zavarta a kusza fogsor méghozzá annyira, hogy hozzájuk köthetőek az első fogszabályozó készülékek nagyjából i.e. 2,500. Ezek a készülékek közel sem úgy néztek ki, mint a ma használt fogszabályozó készülékek, de a funkciójuk ugyan az volt, mint most, a szabálytalanul álló fogakat a megfelelő helyre húzta. A készítéséhez felhasznált anyagok érthető okokból nagyban eltértek a ma megszokottaktól, növényi és állati eredetű fonalakkal fém lapokat erősítettek a fogakhoz. Az egyiptomiak főleg a megjelenésük javításának céljából kezdtek el fogszabályozó készülékeket alkalmazni.

Tudtad Hogy Mar Az Okori Egyiptomiak

A fogszabályozás fejlődésében ezután egy nagyon hosszú eseménytelen időszak következett, nem igazán éreztek a középkorban igényt rá az emberek, emiatt a komolyabb fejlődése csak 1580-ban kezdődött meg. Franciaországban ettől az évszámtól vette kezdetét a fogászati képzés és ez hozta meg a fogszabályozásnak és az emberiségnek a jelentősebb fejlődést. Eleinte közvetlenül a fogak szabályozására nem fektettek igazán nagy hangsúlyt, de azt már tudták, hogy torlódott fogazat esetén a bölcsességfog eltávolítása segít. Ezt az eljárást előszeretettel alkalmazták onnantól kezdve ahogyan ezt a mai napig is teszik a fogorvosok. Egy szintén francia úriember nevéhez köthető többek között a fogszabályozás következő mérföldköve és a dentist szó is- Pierr Fauchard 1728- ban megálmodta a saját patkó alakú fogszabályozó készülékét, mely a napjainkban használt rögzített fogszabályozók alapját képezte. Ez egy patkó formájú nemesfém lemez volt melyhez hozzá voltak kötözve a fogakhoz egy fonallal és a készülék segítségével mozgatni tudta őket, majd a kívánt pozícióban rögzíteni is képes volt azokat. Fauchard elképzeléseit a francia királyi udvar fő fogorvosa Etienne Bourdet gondolta tovább és fejlesztette ki a már finomított verzióját. Az ő nevéhez köthető rengeteg olyan eljárás és készülék, amit valamilyen formában napjainkban is használnak többek között például a kis őrlőfogak kihúzása a fogszabályozó kezelések során helyteremtés céljából és az úgynevezett Lingualis fogszabályozó, ami a fogak belső felszínén vannak elhelyezve.

CTA pin

Válaszd a hozzád legközelebbi rendelőt!

És tedd meg az első lépést a szebb mosoly ösvényén!
Térképes Kereső