Megoldható esetek

Torlodott Fogak

Torlódott fogak

A torlódásról akkor beszélünk, amikor nincs elég hely a fogaknak, így azok nem férnek el a fogíven belül. Kialakulhat a fogak, és az állkapocs mérete miatt, illetve a bölcsességfogak rendellenes irányú növekedése okán. A torlódott fogazat nem csak esztétikai problémákat okoz, hanem emiatt fogínygyulladás, fogszuvasodás, fogkő alakul ki.

Nyitott Harapas

Nyitott harapás

A fogsor összezárásakor a fogak nem megfelelően érintkeznek, a felső metszőfogak nem fedik az alsó metszőfogakat, így rés alakul ki köztük. Kialakulhat nyitott harapás az oldalsó fogaknál is. A nyitott harapás akadályozhatja a pácienseket a megfelelő rágásban, és beszédben is.

Melyharapas

Mélyharapás

Mélyharapásnál a felső metszőfogak a kelleténél jobban fedik az alsó metszőfogakat. Az alsó metszőfogak élei gyakran hozzáérnek a szájpadláshoz, ami íny visszahúzódáshoz, és irritációhoz vezethet. A lakosság 70% – nak valamilyen fokú mélyharapása van.

Reses Fogazat

Réses fogazat

A fogak torlódásának az ellenkezője, túl sok hely van az egyes fogak között. Kialakulhat a fogak, és az állkapocs méreteiből adódóan, illetve hiányzó fogak miatt is. A réses fogazat következtében kialakulhat beszédhiba is.

Tulharapas

Túlharapás

A felső fogsor fokozottan előrébb áll az alsóhoz képest. Kialakulhat örökletesen is, de a gyermekkori rossz szokások is okozhatják, mint pl.: ujjszopás, vagy nyelvlökéses nyelés.

Kereszharapas

Keresztharapás

A keresztharapásnál az alsó fogak a felsők elé harapnak, kiterjedhet az egész fogsorra is, de kialakulhat csak egy-egy fog esetében is.

kiegészítő eszközök

Attachment Ragasztas

Attachment ragasztás

Az attachmentek kis fogszínű tömőanyagból készült gombocskák, melyeket a fogorvos a digitális tervezés alapján felragaszt a fogakra. Ezek a szinte észrevehetetlenek, mivel a fogakhoz képes viszonylag kicsik, és a színük pedig a fogakéval azonos. Erre azért van szükség, hogy fogszabályozó sín bele tudjon kapaszkodni, és ezáltal könnyebben tudja mozgatni a fogakat. Vannak olyan fogmozgatások, melyekhez elengedhetetlen attachmentek ragasztása.

Ipr

IPR (interproximalis redukció)

Az IPR vagy sztrippelés, egy olyan bevett módszer mely a fogak szabályozásához sok esetben elengedhetetlen. Ezt a fogszabályozó készülékek típusától függetlenül alkalmazzák a fogorvosok. Ilyenkor a fogak oldalából, ahol találkozik a szomszédos fogakkal el políroznak körülbelül 0,25mm a fogból. Erre azért van szükség, mert bár kevéske helynek tűnhet még is sokat számít, és fogak mozgatását nagyban elősegíti.

Miert Artalmas

Miért nem ártalmas a fogaknak?

A csiszolása mértékéből adódóan, egy olyan rétegből políroznak el a fogorvosok, ami nem vezet a fogak romlásához, szuvasodásához. Tehát nem okoz problémát a fogakra nézve, sőt inkább jótékony hatással van a fogazara, ugyanis ennek, és a fogszabályozó kezelésnek köszönhetően a fogak torlódottsága megszűnik, és a fogak tisztíthatóbbá válnak, ez az általános szájhigiénia javulását eredményezi.

Kezelés folyamata

Lenyomatfelvetel (2)

1. Lépés

Lenyomatvétel

A fogszabályozás megkezdéséhez az első lépés mindig a konzultáció, ahol megtörténhet az állapotfelmérés és az igények, lehetőségek átbeszélésére is sor kerül a kezelőorvossal. Ez egy fontos aspektusa a kezelés megkezdésének, éppen ezért a konzultációval egy időben egy gyors és fájdalommentes lenyomat is készülhet. Erre azért van szükség, mert ez fogja rögzíteni a fogak jelenlegi helyzetét. A lenyomat a kezelés megtervezéséhez elengedhetetlen.

Tervek Megtekintese

2. Lépés

Tervek megtekintése

A láthatatlan fogszabályozás egyik legnagyobb előnye, hogy a tervezést követően valós eredményeket láthatunk. Láthatjuk, hogy mennyi ideig fog tartani a kezelés, illetve azt is, hogy miként változik a fogak helyzete lépésről lépésre a kívánt eredmény eléréséig. Miután a speciálisan a fogszabályozás tervezésére szakosodott szakemberek elkészültek a digitális tervezéssel, a terveket feltöltjük saját Smilezor profilodra, ahol megtekintheted őket.

Sinek Atadasa

3. Lépés

Sínek átadása

A sínek átadására minden esetben a fogorvosi rendelőben kerül sor. Ekkor a kezelőorvos megmutatja a tervet, valamint átadja a kezeléshez szükséges síneket. Amennyiben szükséges, elvégzi az egyéb fogszabályozáshoz tartozó kezeléseket. Az első sínt felhelyezi, és megmutatja miként kell behelyezni és kivenni azokat. Ismerteti a kezelés további menetét, valamit a fogak és a fogszabályozó tisztításának és viselésének módját.

Retencios

4. Lépés

Retenciós fázis

A fogszabályozás által elért egészséges és gyönyörű eredmény, mindenképpen figyelemreméltó, de ez még csak fél siker. Ugyanis a fogak helyes helyzetét meg is kell tartani. Ezért minden esetben szükséges a láthatatlan fogszabályozást követően egy úgynevezett retenciós fázis, aminek a helyben tartó készülék viselése az alapfeltétele. A helyben tartó lehet kivehető, melyet csak éjszaka kell viselned, valamint lehet a fogak belső felszínére ragasztott ív, ami biztosítja a folyamatos viselését. A készülék típusát a kezelőorvos és a páciens együttesen határozzák meg a páciens szokásait, életmódját átgondolva.